11. Zsoltár

1

Az éneklőmesternek; Dávidé. Az Úrban bízom; hogy mondhatjátok az én lelkemnek: fuss a ti hegyetekre, mint a madár?!

2

Mert ímé, a gonoszok megvonják az íjat, ráilleszték nyilokat az idegre, hogy a sötétségben az igazszívűkre lövöldözzenek.

3

Mikor a fundamentomok is elrontattak, mit cselekedett az igaz?

4

Az Úr az ő szent templomában, az Úr trónja az egekben; az ő szemei látják, szemöldökei megpróbálják az emberek fiait.

5

Az Úr az igazat megpróbálja, a gonoszt pedig, az álnokság kedvelőjét, gyűlöli az ő lelke.

6

Hálókat hullat a gonoszokra; tűz, kénkő és égető szél az ő osztályrészök!

7

Mert az Úr igaz; igazságot szeret, az igazak látják az ő orczáját.

Ellenség... Van-e valóban ellenségünk a ördögön kívűl? Gyűlölhetünk-e bárkit is csak azért, mert mi Isten gyerekei vagyunk ők meg nem. Hogy van, hogy Isten gyűlöli "az álnokság kedvelőjét", mégis keresztrefeszítette érte egyetlen-egy fiát? Talán pont ez az önzetlen szeretet botránkoztat meg nagyon sok embert, és valaki ezt vagy el tudja igaz szívvel fogadni, vagy velőből visszautasítja, mert semmi értelmét nem látja.
Sokszor gondolkoztam azon, hogy hogy van az, hogy az "igaz" emberek akkora örömmel és bizonysággal tudnak Istenről és hitükről beszélni. És mikor elolvastam a 10. verset hirtelen választ kaptam erre a kérdésemre! Mert megmutatja magát az Úr az igazaknak, és abban a pillanatban nem tudsz nem nagy erővel beszélni róla, és hirdetni fűnek-fának őt. Attól a pillanattól kezdve nem érdekes, hog téged ezért most börtönbe zárnak, kinevetnek, vagy akkár meg is ölnek, mert rájössz, hogy a földi életünknek úgy sincs más célja, mint szolgálni az Édesapánkat, és a kedvére tenni, ha már vette a fáradtságot elképzelt és megteremtett minket. Ezért csak nagyon hálásak lehetünk, és ez a hála az életünkön is meg kell látszodjon.
Csak kérni tudom Istent, hogy ez az én életemen is látszodjon meg, mert másképp nem fogom tudni elmondani, hogy az életemnek valaha is egy csöpp értelme is lett volna...

Bejegyezte: Iringó dátum: 18:22