9,1. Az éneklõmesternek a múthlabbén szerint; * Dávid zsoltára.
9,2. Dicsérlek * Uram teljes szívemmel, hirdetem minden csudatételedet.
9,3. Örülök * és örvendezek tebenned, zengedezem, oh Magasságos, a te nevedet;
9,4. Hogy az én * ellenségeim meghátráltak, elbuktak és elvesztek a te orczád elõtt;
9,5. Hogy véghezvitted ítéletemet * és ügyemet: az ítélõ-székben ültél, mint igaz bíró.
9,6. Megdorgáltad a pogányokat, elvesztetted a gonoszt: nevöket mindörökre kitörölted.
9,7. Az ellenség megszünt, elpusztult örökre; és a városoknak, a miket feldúltál még az emlékezetök is elveszett.
9,8. Az Úr pedig örökké trónol, ítéletre készítette * el az õ székét.
9,9. És õ megítéli a * világot igazsággal, törvényt tesz a népeknek méltányosan.
9,10. És lesz az Úr nyomorultak * kõvára, kõvár a szükség idején.
9,11. Azért te benned bíznak, a kik ismerik a te nevedet; mert * nem hagytad el, Uram, a kik keresnek téged.
9,12. Zengjetek az Úrnak, a ki Sionban lakik; * hirdessétek a népek között az õ cselekedeteit.
9,13. Mert számon kéri a kiontott vért, megemlékezik rólok, nem feledkezik el a szegények * kiáltásáról.
9,14. Könyörülj rajtam, Uram! lásd meg az én nyomorúságomat, a mely gyûlölõim miatt van, a ki felemelsz engem a halál kapuiból;
9,15. Hogy hirdessem minden dicséretedet Sion leányának kapuiban; hadd örvendjek a te szabadításodban.
9,16. Besülyedtek * a pogányok a verembe, a melyet ástak; a hálóban, a melyet elrejtettek, megakadt a lábok.
9,17. Megismertetett az Úr, ítéletet hozott; a gonoszt annak kezemunkájával ejtette el. Higgajon. Szela.
9,18. Seolba jutnak a gonoszok, oda minden nép, a mely elfeledkezik Istenrõl.
9,19. Mert a szegény * nem lesz végképen elfelejtve, a nyomorultak reménye sem vész el örökre.
9,20. Kelj fel Uram, ne hatalmasodjék el a halandó; ítéltessenek meg a pogányok te elõtted!
9,21. Rettentsd meg, Uram, õket; tudják meg a pogányok, hogy * halandók õk! Szela.
9,2. Dicsérlek * Uram teljes szívemmel, hirdetem minden csudatételedet.
9,3. Örülök * és örvendezek tebenned, zengedezem, oh Magasságos, a te nevedet;
9,4. Hogy az én * ellenségeim meghátráltak, elbuktak és elvesztek a te orczád elõtt;
9,5. Hogy véghezvitted ítéletemet * és ügyemet: az ítélõ-székben ültél, mint igaz bíró.
9,6. Megdorgáltad a pogányokat, elvesztetted a gonoszt: nevöket mindörökre kitörölted.
9,7. Az ellenség megszünt, elpusztult örökre; és a városoknak, a miket feldúltál még az emlékezetök is elveszett.
9,8. Az Úr pedig örökké trónol, ítéletre készítette * el az õ székét.
9,9. És õ megítéli a * világot igazsággal, törvényt tesz a népeknek méltányosan.
9,10. És lesz az Úr nyomorultak * kõvára, kõvár a szükség idején.
9,11. Azért te benned bíznak, a kik ismerik a te nevedet; mert * nem hagytad el, Uram, a kik keresnek téged.
9,12. Zengjetek az Úrnak, a ki Sionban lakik; * hirdessétek a népek között az õ cselekedeteit.
9,13. Mert számon kéri a kiontott vért, megemlékezik rólok, nem feledkezik el a szegények * kiáltásáról.
9,14. Könyörülj rajtam, Uram! lásd meg az én nyomorúságomat, a mely gyûlölõim miatt van, a ki felemelsz engem a halál kapuiból;
9,15. Hogy hirdessem minden dicséretedet Sion leányának kapuiban; hadd örvendjek a te szabadításodban.
9,16. Besülyedtek * a pogányok a verembe, a melyet ástak; a hálóban, a melyet elrejtettek, megakadt a lábok.
9,17. Megismertetett az Úr, ítéletet hozott; a gonoszt annak kezemunkájával ejtette el. Higgajon. Szela.
9,18. Seolba jutnak a gonoszok, oda minden nép, a mely elfeledkezik Istenrõl.
9,19. Mert a szegény * nem lesz végképen elfelejtve, a nyomorultak reménye sem vész el örökre.
9,20. Kelj fel Uram, ne hatalmasodjék el a halandó; ítéltessenek meg a pogányok te elõtted!
9,21. Rettentsd meg, Uram, õket; tudják meg a pogányok, hogy * halandók õk! Szela.
Kívácsi lennék, hogy Dávid mikor ezt a Zsoltárt írta milyen életszakaszán metn keresztül. Valószínű, hogy nagyon megtapasztalta Isten jóságát, és kegyelmességét, mert nagyon örömteliek ezek a Zsoltárok. Annyira szépek ezek az érzések, csak valahogy akaratlanul ez eszembe jutattja azt a tényt, is hogy ez egyszer elmúlik, és akkor megint jön, a gödör, és a mélység. Tényleg csak ennyiből állna az életünk, hogy hegyről le, hegyről fel? Vagy csak mi saját magunknak okozzuk ezeket a kitérőket?
Ma mikor utaztam a trolin elkezdtem figyelgetni az arcokat, és hihetetlen, hogy egy-egy embernek csak az arca erős érzelmeket képes kiváltani. Például állt mellettem egy csajszi, akinek hihetetlenül idegesítő arca volt. Nagyon mérgesen nézett maga elé, és volt egy olyan alapdüh az egész kinézetében. Nagyon idegesített, ugyanakkor meg nagyon megsajnáltam, és arra gondoltam, hogy mi lenne ha egyszer személyes kapcsolatba kerülnék vele... Képes lennék-e krisztusi módon hozzászólni? Ez egy tipikus költői kérdés, mert nem mennék ezzel kapcsolatban semmit kijelenteni, az tény, hogyha mégis igen akkor az nem én lennék...
Még a múlt héten Vásárhelyen láttam egy fiúcskát a buszmegállóban... Elég rosszul volt felöltözve, a tél közepén csak egy háromnegyedes nadrágocska volt rajta, és kb. olyan 5-6 éves lehetett.. Ült megszeppenve a padon, és nagy kerek szemmel nézett fel minde felnőtre. Először azt hittem, hogy ott vannak a közelében a szülei is, de aztán hamar rájöttem, hogy teljesen egyedül üldögél ott. Jött egy család az apa két gyermekével, és a kicsik ők is hasonló korosztály voltak elkedtek játszani valami maradék hóval. A kisfiú olyan vágyakozó szemekkel nézett rájuk, hogy az valami szívszorító volt. Látszott, hogy semmire sem vágyik jobban mint a többike társaságára, többet a felnőttekre rá sem nézett, csak a két kisgyerek érdekelte. És akkor hirtelen egy adott pillanatban a kislány (a testvére egy fiúcska volt) rárúgta a hót a padon ülő fiúcskára. Ebben a pillanatban a vágyakozó nézést felváltotta egy megijedt, megszeppent, inkább itt sem vagyok nézés. Próbált arréb ülni a padon, minél jobban elhúzodni a kislánytól... Hamarosan jött a busz és a család felült rá és elmentek!
Miért van az, hogy már gyerekkorunktól zsigerből visszautasítunk mindent, de mindent ami más. Ezzel én sem voltam másként, minig a tömeg vonzott, és mai napig érzem, hogy néha sokkal szívesebben lennék, a nagy többség egy kicsi pontja... Valójában ez a jelenet tudatosított rá igazából, hogy mennyire kegyetlenek vagyunk...
Kérlek Istenem, hogy ha csak lehet adj nekem olyan erőt, és tudásvágyat, amellyel ha egy kicsit is, de jobbá és szeretetteljesebbé tudom tenni a környezetemet. Annyira fájt ez a jelenetet végignézni, és egész végig csak az járt a fejemben, hogy segíteni akarok, tennem kéne valamit, de nem voltam rá képes... Csak álltam némán és végignéztem, mint annyiszor máskor... Ilyenkor tapasztalom meg az igazi gyarlóságomat, és gyengeségemet!
Szeretném ha ez változna, ha ezután sokkal következetessebb lennék dolgokban, ha igazán küzdeni tudnék dolgokért! Kérlek Uram legyél mellettem, és őrizd meg mindazokat akik közel állnak hozzám. Most szálljon fel egy ima a családomért...
Ma mikor utaztam a trolin elkezdtem figyelgetni az arcokat, és hihetetlen, hogy egy-egy embernek csak az arca erős érzelmeket képes kiváltani. Például állt mellettem egy csajszi, akinek hihetetlenül idegesítő arca volt. Nagyon mérgesen nézett maga elé, és volt egy olyan alapdüh az egész kinézetében. Nagyon idegesített, ugyanakkor meg nagyon megsajnáltam, és arra gondoltam, hogy mi lenne ha egyszer személyes kapcsolatba kerülnék vele... Képes lennék-e krisztusi módon hozzászólni? Ez egy tipikus költői kérdés, mert nem mennék ezzel kapcsolatban semmit kijelenteni, az tény, hogyha mégis igen akkor az nem én lennék...
Még a múlt héten Vásárhelyen láttam egy fiúcskát a buszmegállóban... Elég rosszul volt felöltözve, a tél közepén csak egy háromnegyedes nadrágocska volt rajta, és kb. olyan 5-6 éves lehetett.. Ült megszeppenve a padon, és nagy kerek szemmel nézett fel minde felnőtre. Először azt hittem, hogy ott vannak a közelében a szülei is, de aztán hamar rájöttem, hogy teljesen egyedül üldögél ott. Jött egy család az apa két gyermekével, és a kicsik ők is hasonló korosztály voltak elkedtek játszani valami maradék hóval. A kisfiú olyan vágyakozó szemekkel nézett rájuk, hogy az valami szívszorító volt. Látszott, hogy semmire sem vágyik jobban mint a többike társaságára, többet a felnőttekre rá sem nézett, csak a két kisgyerek érdekelte. És akkor hirtelen egy adott pillanatban a kislány (a testvére egy fiúcska volt) rárúgta a hót a padon ülő fiúcskára. Ebben a pillanatban a vágyakozó nézést felváltotta egy megijedt, megszeppent, inkább itt sem vagyok nézés. Próbált arréb ülni a padon, minél jobban elhúzodni a kislánytól... Hamarosan jött a busz és a család felült rá és elmentek!
Miért van az, hogy már gyerekkorunktól zsigerből visszautasítunk mindent, de mindent ami más. Ezzel én sem voltam másként, minig a tömeg vonzott, és mai napig érzem, hogy néha sokkal szívesebben lennék, a nagy többség egy kicsi pontja... Valójában ez a jelenet tudatosított rá igazából, hogy mennyire kegyetlenek vagyunk...
Kérlek Istenem, hogy ha csak lehet adj nekem olyan erőt, és tudásvágyat, amellyel ha egy kicsit is, de jobbá és szeretetteljesebbé tudom tenni a környezetemet. Annyira fájt ez a jelenetet végignézni, és egész végig csak az járt a fejemben, hogy segíteni akarok, tennem kéne valamit, de nem voltam rá képes... Csak álltam némán és végignéztem, mint annyiszor máskor... Ilyenkor tapasztalom meg az igazi gyarlóságomat, és gyengeségemet!
Szeretném ha ez változna, ha ezután sokkal következetessebb lennék dolgokban, ha igazán küzdeni tudnék dolgokért! Kérlek Uram legyél mellettem, és őrizd meg mindazokat akik közel állnak hozzám. Most szálljon fel egy ima a családomért...
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése